Négy eset, amikor a zárbetétcsere is elegendő

Amikor új kulcs kell egy ajtóhoz, akkor sokan egyből zárcserét kiabálnak, és előre rettegnek a költségektől, ugyanis egy minőségi zár nem olcsó, ráadásul a szerelése sem két fillér. Ugyanakkor vannak esetek, amikor nem kell az egész zárat kidobni, mert bőven elég a zárbetét cseréje is. Ez jóval olcsóbb megoldás, melyet egyesek maguk is elvégeznek. Ha értünk hozzá, akkor ezzel is spórolhatunk, ha azonban bizonytalanok vagyunk a méret kérdésében, akkor érdemes szakemberre bízni a munkát. De mikor elég a zárbetétcsere. Általánosságban elmondható, hogy akkor, ha a zár ép, de új kulcsot szeretnénk:

Kulcsvesztés

Ez az egyik leggyakoribb eset, amikor a zárbetétcserét is számításba vehetjük. Ha elveszítjük a kulcsot, sosem tudhatjuk, hogy valóban a véletlen műve volt, vagy valaki rásegített. A leggyorsabb módja, hogy kivédjünk egy esetleges illetéktelen behatolást, ha gyorsan kicseréljük a zárbetétet, legalább egy záron. Ezután persze még dönthetünk a zárcsere mellett, de lesz időnk végiggondolni a lehetőségeinket.

Költözés

Ha új helyre költözünk, akkor érdemes legalább a zárbetétből újat szereznünk. Bár az adás-vételi szerződés, illetve az átadási-átvételi szerződés kiköti, hány kulcsot kell átadniuk a régi lakóknak, elvileg az összest, de sosem tudhatjuk, hogy amit odaadtak, az valóban az összes kulcs volt-e. Hogy ne jelenjen meg hívatlanul senki, inkább cseréljünk zárbetétet.

Albérlet

Ez az eset akkor is érdekes lehet a tulajok vagy bérlők vagyunk. A helyzet azonos a költözéssel, csak ebben az esetben nem a régi tulajtól, hanem a régi bérlőtől tarthatunk. Ezt akkor úszhatjuk meg, ha a kulcs másolat védett volt, akkor nem érdemes cserélni a zárbetét, ha viszont nem, akkor mindenképp célszerű.

Válás/szakítás

A válás és a szakítás sosem kellemes. Persze lehet békésen is intézni, de még ilyenkor sem jó, ha volt párunk csak úgy megjelenik a cuccáért, és akkor jön-megy, amikor csak kedve tartja. Ha pedig vita van, akkor pedig pláne célszerű a távozása után azonnal kicserélni a zárbetétet, mert így nem kell tartanunk, hogy csak úgy beállít.