Zsírt kenetem a zárba, mert akadt! Mit tegyek most?

Amikor akad a zár, akkor az olajozás a megoldás. Igen ám, de az olajozásról sokan a konyhára asszociálnak. Szaladnak is hát a kamrába, de az étolaj éppen elfogyott. Sebaj, a hűtőben akad még egy kis sertészsír, esetleg libazsír, jó lesz az is, zsír vagy olaj, úgyis egyre megy. Bár a pörköltben valóban mindegy, hogy zsíron vagy olajon készül, de a zár esetében egyáltalán nem mindegy. Talán annyi közös van bennük, hogy egyiket sem szabad a zárba kenni. Na, de ha már megvan a baj, akkor mit tehetünk?

A zsírral az ugye a baj, hogy a zárba kenve ideig-óráig még biztosít némi kenést, de később inkább megkövül, megül a zárban, a mozgását pedig még nehézkesebbé teszi. Ennek köszönhetően a zár újra akadna fog, de az is lehet, hogy teljesen tönkremegy. A zsír egy idő után még be is penészedhet, és zöldes trutyi formájában távozhat a kulcslyukból. Ha zsírt kentünk a zárba, akkor egyetlen mentsvárunk a WD-40 lehet, mely nemcsak a kenést oldja meg, de még a bent lévő szennyeződéseket is el tudja távolítani, így a zsírt is, vagy ami maradt belőle a zárban.

Ha olajozni kell a zárakat, csak ezzel tegyünk! Avagy WD-40-től a grafitporig

Ha megtanultuk a leckét egy életre, akkor azt is érdemes tudnunk, hogy a zsír helyet mi válik be, ha zárak olajozásáról van szó. Az egyik legműködőképesebb megoldás a már említett WD-40, ami nagyon jó kenést biztosít a záraknak is. A másik megoldás a zárolaj, amit zárszaküzletekben vagy nagyobb barkácsboltokba szerezhetünk be. Itt természetesen többféle kenőanyagot is találunk, melyek közül még talán jó is lehet egyik-másik a zárba, de csak olyat válasszunk, amire rá van írva, hogy zárak esetén is használatos.

Ami szintén működőképes megoldás, az a grafitpor. Ezt kis kiszerelésbe tudjuk megvásárolni szintén zárszaküzletben, de azt is megpróbálhatjuk, hogy itthon megreszelünk egy grafit ceruzát. Ha ezt választjuk, akkor arra figyeljünk, hogy a fa rész ne kerüljön bele a zárba, mert az valóban meg fogja akasztani a mozgásában, csak a grafitra lesz szükségünk.